Főoldal Találd meg a választ a téged érdeklő kérdésre vagy témára!

Homoszexualitás és társkeresés – nekik nehezebb a dolguk? I. rész

2014-06-10 14:55
Írásomban fel fogom használni azokat az emlékeket, amiket fel tudok idézni egy homoszexuális férfival folytatott beszélgetésemből. A társkeresési szokásairól, illetve tapasztalatairól mesélt. 

Autentikus élményeit előhozva avatott be engem és csoporttársaimat párkapcsolati, illetve szerelmi történeteibe. A leglényegesebb, ami lejött a beszámolójából, hogy ellentétben azzal, amit feltételezhetünk erről a témáról (mennyire kellemetlen és bonyodalmas nekik egymásra találniuk), azt súgta a megérzésem, hogy ez a társadalmi nyílt színtér mögött zajló, kulisszaszerű életforma, melynek erőteljes meghatározója a „hangoskodás nélkül” szeressük és élvezzük a másikat, a csoportjuk szintjén lényegesen erősebb kohéziós erőt teremt, mint, amit a heteroszexuális kapcsolatokat illetően tapasztaltam. 

Egyszerűbben. Úgy láttam érzékelhetően kevesebb mellébeszélés, játszmák, futott körök és tapogatózások árán teremtenek egymással kontaktust. Lehetséges, hogy ez genetikai különbségből fakad (két hímnemű versus férfi-nő párosítás), de meglehet, hogy az akadályoztató tényezők azok, melyek kimondatlanul is „a minek bonyolítsuk túl azt, ami amúgy nem egyszerű” hozzáálláshoz vezetnek. Összegezve: erőteljesebb nyíltságot és egyenességet tapasztaltam rajtuk e téren. 

Személyes emlékként ugrott be az az eset is, mikor úgy 2 éve, egyik éjszaka egy pasas követett a sötét utcán, majd megállított. Fogalmam sem volt mit akar, így felkészültem arra, hogy esetleg fizikai konfrontációra kerül sor. Bevallotta, hogy vonzó férfinek tart és úgy látta, hogy én őt néztem a metrón negyedórával ezelőtt. Helyre kellett igazítanom a feltevését, ugyanis nem őt bámultam, csupán fáradtan, kifejezéstelenül bambultam és ücsörögtem az aznapi feladatok okozta kimerültségtől. Mindazonáltal... azzal együtt, hogy el kellett utasítanom a felkérését, nagyra értékeltem a kendőzetlenül spontán és hiteles gesztusát. 

Gondolhatjuk úgy, hogy a homoszexuálisok számára mennyire körülményes az ismerkedés, mely egyfelől igaz, más oldalról megközelítve viszont pont, hogy nem. Ahogy látom a férfi-nő páros sokkal inkább hajlamos arra, hogy az utolsó pillanatokig lékelje az „összejövés” viharában ide-oda csapódó csónakját. 

Folytatás következik.

Forrás: 

www.randidoctor.hu

A hozzászólás írásához kérlek lépj be!


Hozzászólások:


Hirdetés

Friss cikkek
Karácsonyra készülődve December 19.

Értsük meg a karácsony valódi értékét és jelentését, jelentőségét. Mélyedjünk el magunkban, tekintsünk másképp a környezetünkre.

10 fétis, amitől eldobod az agyad November 22.

Sokat hallhatunk a fétisekről, azonban ez a lista minden képzeleten túlmutat.

Az uszodaszemölcsről November 20.

Télen sokan előszeretettel látogatnak el egy-egy fürdőbe, szerencsére Budapesten és az ország számos pontján gyógyfürdők és uszodá...

Az anális szex veszélyei November 19.

Sokan szeretnék kipróbálni az anális szexet, viszont nagyon kevesen vannak tisztában a veszélyeivel....

Felfázások a hideg beköszöntével November 18.

Beköszöntött a hideg időjárás, éppen ezért mostantól fokozottabban kell odafigyelnie mindenkinek, különösen a hölgyeknek arra, hog...

Szexjátékok karácsonyra November 16.

Ugyan még van pár hét karácsonyig, mégis idejében el kell kezdenie ajándékok után néznie annak, aki nem szeretne hatalmas tömegben...

Top 20
válaszadó
Friss top
témák
Intim kategória kérdések
Intim Kérdés, ahol nincsenek tabuk, ahol bármit megkérdezhetsz! Tedd fel intim kérdéseid név nélkül, a közösség segít, mindannyiunk tapasztalatán keresztül kaphatsz választ intim kérdéseidre! Legyen szó akár terhességről, akár nemi betegségekről, akár bármi másról a szexualitás kapcsán, örömmel segítünk egymásnak! Az orvosi szakvéleményét soha, semmilyen körülmények között nem helyettesítheti egy választ, amit nálunk kaptál, oldalunk célja a tapasztalatmegosztás! Kérdezz bármit, ami a szexhez, szexualitáshoz kötődik, a közösség válaszol! Párok, maszturbáció, önkielégítés, női szex, férfi szex, homoszexualitás, biszexualitás, transzszexualitás, szex eszközök, meddőség, nemi betegség, szex tabuk, intim divat, nálunk mindenre választ találsz! 

Intim Kérdés - intimkerdes.hu 2013-2018


Elfelejtett jelszó kérése

A regisztráció sikeres! Emailben elküldtük az aktíváló linket!