Főoldal Találd meg a választ a téged érdeklő kérdésre vagy témára!

Kezd rámenni a házasságom a meddőségre

Sziasztok! Azért írok ide, mert máshol nem nagyon láttam olyan fórumot vagy lehetőséget ahol erről szabadon beszélhetnék. Nagyon sok fórum van ahol a meddőségről általában beszélnek, de olyasmit nem láttam eddig ami a lelki vonatkozásokról és a hazásságra gyakorolt hatásról beszélni. Az az igazság, hogy 10 éve próbálkozunk lassan a feleségemmel és egyszerűen nem, nem és nem, nem akar összejönni a baba pedig nagyon de nagyon szeretnénk mind a ketten. Voltunk már a Káali intézetben, a János Kórház Meddőségi Központban, más magánklikákon is, de egyszerűen nem meg. A baj az, hogy a házasságunkat is kezdi kikezdeni a dolog, én személy szerint nem tudok haragudni a feleségemre, ő viszont úgy érzem, hogy haragszik rám pedig biztosan tudjuk, hogy nem az én "hibám", hogy nem jött még össze a baba. Nem tudom mitévő legyek, a baj az, hogy megbeszélni is egyre nehezebben tudjuk a problémáinkat, azokat sem amik ehhez a témához kapcsolódnak és más kérdéseket sem. Szeretem a feleségem és nem akarom, hogy tönkremenjen a házasságunk! Nem tudom hogyan oldhatnánk ezt meg, de lassan de biztosan csúszik "lefelé" a házasság, szükség lenne valamilyen megoldásra... Kérlek adjatok tanácsot, hogy mi tegyek, mondjak, stb stb. Előre is nagyon köszi!!!

Indította: farkaska333 majdnem 5 évvel ezelőtt

A válasz írásához kérlek lépj be!


Mások ezt mondják:

Elfogadott válasz
Adriennnn Újonc

#3

4 évvel ezelőtt

Adriennnn: Sziasztok!
Az PPKE pszichológia szakán vagyok végzős hallgató, és a készülő szakdolgozatomban a meddőség témakörével foglalkozom (gyermekes és gyermektelen párok adatai egyaránt hasznosak a számomra). Ezzel kapcsolatban az alábbi linken található kérdőív kitöltésére szeretnélek megkérni benneteket:
http://www.felmeresppkema.url.ph/index.php
A kérdőív kitöltése körülbelül 10 percet vesz igénybe.
A kérdőív kitöltése teljesen anonim.
Előre is nagyon-nagyon szépen köszönöm! 
K. Adrienn

0 0
Elfogadott válasz
Lakatos Enikő Újonc

#2

több, mint 4 évvel ezelőtt

Lakatos Enikő: Kedves lányok,

én a meddőségi problémákat imaközösségben gyógyítom. Keressetek meg a neten, így egy református gyülekezet és egy kutatási kérdőív anyagát is megtaláljátok. Ott minden elérhetőségem fent van, várom a megkereséseteket!
Lakatos Enikő

0 0
Elfogadott válasz
füzesitimi Újonc

#1

majdnem 5 évvel ezelőtt

füzesitimi: Szia, nagyon fotnos, hogy legyen az bármilyen nehéz, de beszéljétek meg a problémáitokat, ha ez nincs meg a kapcsolatotokban akkor biztosan nagy a baj és jó eséllyel tényleg "lefelé" tart a házasság. A meddőség nagyon sokakat éint, nekem is több barátnőm is van aki ezzel szembesül, sajnos némbetegség lett vagy mi... Szóva kitartás, sok türelem és odafigyelés, legyen az bármilyen nehéz...

0 1

Hasonló kérdések

Meddőség

Meddőség, terméketlenség. Sokszor nyomasztó téma amiről beszélni kell. Beszélni kell, ugyani ma már van megoldás. Oszd meg a véleményed, olvasd el mások tapasztalatait!


Hirdetés

Friss cikkek
10 fétis, amitől eldobod az agyad November 22.

Sokat hallhatunk a fétisekről, azonban ez a lista minden képzeleten túlmutat.

Az uszodaszemölcsről November 20.

Télen sokan előszeretettel látogatnak el egy-egy fürdőbe, szerencsére Budapesten és az ország számos pontján gyógyfürdők és uszodá...

Az anális szex veszélyei November 19.

Sokan szeretnék kipróbálni az anális szexet, viszont nagyon kevesen vannak tisztában a veszélyeivel....

Felfázások a hideg beköszöntével November 18.

Beköszöntött a hideg időjárás, éppen ezért mostantól fokozottabban kell odafigyelnie mindenkinek, különösen a hölgyeknek arra, hog...

Szexjátékok karácsonyra November 16.

Ugyan még van pár hét karácsonyig, mégis idejében el kell kezdenie ajándékok után néznie annak, aki nem szeretne hatalmas tömegben...

Ha folyton a szexen agyalsz... November 16.

Ha úgy érzed, hogy egész nap csak a szexen jár az agyad, bemutatunk néhány egyszerű és egészséges trükköt, amivel csökkentheted a ...

Top 20
válaszadó
Friss top
témák
Intim kategória kérdések
Intim Kérdés, ahol nincsenek tabuk, ahol bármit megkérdezhetsz! Tedd fel intim kérdéseid név nélkül, a közösség segít, mindannyiunk tapasztalatán keresztül kaphatsz választ intim kérdéseidre! Legyen szó akár terhességről, akár nemi betegségekről, akár bármi másról a szexualitás kapcsán, örömmel segítünk egymásnak! Az orvosi szakvéleményét soha, semmilyen körülmények között nem helyettesítheti egy választ, amit nálunk kaptál, oldalunk célja a tapasztalatmegosztás! Kérdezz bármit, ami a szexhez, szexualitáshoz kötődik, a közösség válaszol! Párok, maszturbáció, önkielégítés, női szex, férfi szex, homoszexualitás, biszexualitás, transzszexualitás, szex eszközök, meddőség, nemi betegség, szex tabuk, intim divat, nálunk mindenre választ találsz! 

Intim Kérdés - intimkerdes.hu 2013-2018


Elfelejtett jelszó kérése

A regisztráció sikeres! Emailben elküldtük az aktíváló linket!